Távfelügyelet

A távfelügyeleti szolgáltatásokat alapvetően két alap szolgáltatás típusra bonthatjuk.

  • Értesítéses szolgáltatás
  • Kivonulásos szolgáltatás

Az első típusnál riasztás esetén telefonon értesítenek minket, viszont nem kíséri semmilyen más intézkedés a folyamatot. Olyan létesítményekbe javasolt, ahol van portaszolgálat, őrszolgálat, akik a telefonos értesítés után azonnal meg tudják állapítani, hogy éles esemény vagy téves jelzés történt.

A kivonulásos szolgáltatásoknál a távfelügyeleti központ a riasztásra reagálva elsődlegesen a kivonuló járőrszolgálatot értesíti, így a kivonuló egység a lehető legrövidebb idő alatt a helyszínen kezdheti meg az intézkedést. Ezek után értesítik az Ügyfelet a riasztásról, aki még ekkor lemondhatja a kivonulást. Ez a lemondhatósági időtartam általában a riasztás fogadásától számított 2 perc szokott lenni.

Milyen főbb szempontokat vegyünk figyelembe a szolgáltatás kiválasztásánál:

  • Átvitel útja
    • kapcsolt vonalas (hagyományos telefonvonal) – elavult, drága átjelzési mód
    • GSM – elavult átjelzési mód, régebbi riasztórendszerek csak így tudnak kommunikálni – általában a központ cserét szoktuk javasolni ez esetben
    • GPRS – modern, gyors, olcsó, biztonságos átviteli mód
  • Átjelző eszköz egyszeri, telepítési, esetleg havidíja – általában a nagyobb, komolyabb szolgáltatók díjmentesen biztosítják az eszközt, meghibásodása esetén díjmentesen cserélik
  • Kivonuló szolgálat vállalt kiérési ideje – fontosnak tartjuk, hogy a szerződésben mindenképpen írásban rögzítve legyen a kivonulás maximális ideje, így elkerülhető egy későbbi vitás helyzet.
  • Szolgáltató számszerűsített kártérítési felelőssége – a szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a szolgáltató hibás teljesítése esetén mekkora összeghatárig vállal kártérítést. Ez általában 5-10 millió forint szokott lenni káreseményenként
  • Kedvezmények – a szolgáltatók általában jelentős kedvezményeket tudnak adni az alábbi esetekben:
    • hűségidő vállalása
    • féléves vagy éves díjfizetés
    • e-számla
    • csoportos beszedési megbízás
  • Általános Szerződési Feltételek – Előre kérjük el és olvassuk át. Ami nem egyértelmű, kérdezzünk rá! Ezeken az ÁSZF-en nem fogunk tudni változtattatni, hiszen minden előfizetőre egyetemlegesen vonatkoznak. Speciális igényeinkkel keressük fel a szolgáltatót és egy külön, egyedi szerződésben szükséges rögzíteni az eltéréseket, amennyiben a szolgáltató vállalni tudja a speciális szolgáltatási igényt.
  • Szerződés és SzámlaCsak komoly, számlát adó vállalkozással dolgoztassunk! Kerüljük el a „feketén” üzletelő cégeket, hiszen a vagyonunkat bízzuk rájuk! Hogyan bízhatnánk meg bennük, ha nem írnak szerződést, sőt számlát sem kapunk!

Távfelügyelettel kapcsolatban keressen minket bizalommal!

IPkaputelefon.hu